ELŐSZÓ:

A pillanat mikor felkelsz reggel, és valami furcsát érzel, valami olyat, hogy ez a nap más lesz mint a többi, úgy érzed valamiért más lesz, de még nem tudod miért. A pillanat mikor már majd nem vége a napnak, de még mindig nem történt semmi különleges, a pillanat, amikor aggódni kezdesz e miatt, hogy mi van, ha valami borzalmas lesz, mi van, ha nem is különleges, hanem rémisztő, mi van ha, ha már nem tudod, mire gondolj és már a kétség félelemmé alakult.  A pillanat mikor végül kiderül, hogy miért érezted azt reggel, hogy ez a nap különleges lesz, amikor kiderül, hogy semmitől nem kellett volna félned, amikor kiderül, hogy ez két esélyed dolog, amikor kiderül, hogy akár örülhetnél is neki, de akár sírásba merülhetnél és dühönghet, ez az a pillanat amikor neked, a kis tizennégy éves kis énednek elmondják a szülei, vagyis csak az édesanyád, mert az édesapád még kiskorodban elköltözött tőletek, elmondja neked, hogy alig 28 nap múlva a tőletek körülbelül 1000km-re lévő Berlinbe költöztök, na igen ez az a pillanat ami annyira sokkoló, hogy először elefánt könnyekben törsz ki, majd a boldogság minden fajtája eluralkodik rajtad, ezek után megint csak sírsz, búslakodsz, és ez játszódik le újra és újra rengetegszer benned, majd legvégül ott tartasz, hogy nem tudsz mit kezdeni magaddal és azon gondolkozol, hogy most mit tegyél. Igen ez az  a pillanat, ami most velem történik, ez amit konkrétan nem tudok felfogni, amivel nem tudom mit kezdjek, őrlődjek a szomorúság kövei között és bánkódjak a múlt miatt vagy pedig járjak a fellegek között a boldogságtól a jövő tartogatásai miatt.

                                                                                                          Eger,2013.06.11.